|
A közelmúltban akadtam össze a világ hálón az arc nélküli emberrel. Rajtam kívül, már biztosan mindenki ismerte. Engem első hallásra elborzasztott a hangja, de aztán a mondanivalóját végighallgatva azonosulni tudtam az általa elmondottakkal. Azokra a hozzászólásaira gondolok, mikor valamilyen kérdésről fejtette ki a véleményét, mint például az idei tél. A fiatalok által közérthető nyelvezetben, nemes egyszerűséggel fejtette ki helytálló sajátos, de helyénvaló véleményét.
Számtalan irodalmi, vagy esetleg film élménnyel rendelkezünk, ahol a főhős nem fedi fel valódi kilétét. Fatia Negra, vagy Zorro, de ide sorolhatnánk a Vasálarcost, de Monte Cristot is. Száz és egy titokzatos hős áll készen arra, hogy megmentse, vagy elpusztítsa a világot.
Egy közös van a Vörös Pimpernelben és a Fekete Körmű Ujjban - a titokzatosság. Nem mutatják meg az igazi arcukat, mint ahogy a legtöbb ember teszi, akár a legszorosabb családi köteléken belül is. Mivel ez a megállapítás annyira messzire visz, hogy az külön értekezés témája lehetne, szeretném leszűkíteni a kört a nyilvános vélemény alkotásra.
A közösség előtt történő megjelenésnek mindannyian ismerjük számos formáját. Arccal, de anélkül is számtalan formában mutathatjuk meg mit tudunk, mit gondolunk, mit akarunk, mi tetszik és mivel nem értünk egyet.
A közelmúltban egy közéleti szereplő, -akit most nem kívánok megnevezni, mert szent meggyőződésem, hogy a neve kimondása, vagy leírása is átokként fog visszahullni a fejemre- egy rádióműsorban azt fejtegette, hogy aki nem vállalja névvel, címmel, (arccal, ujjlenyomattal stb.) a véleményét, azt bátran figyelmen kívül is hagyhatjuk.
Legalább annyira igaz ez a megállapítás, mint amennyire nem. Miért nem vállalja a kisdiák az iskolai intőt a szülői értekezletig? A betört ablakot, amíg kész tények elé nem állítják? Elgondolni is félelmetes, hogy micsoda titkok őrzői vagyunk. És bizony ezekkel a titkokkal nem okvetlenül dicsekedhetünk.
A közösség elmarasztaló érték ítélete. Ez az ami nagyban befolyásolja a mindennapjainkat. A vásárlási szokásainktól kezdve az öltözködésen át a párválasztásig. A megfelelni akarás. Akiben ez az érzés mélyebben nyugszik, nos ő a konfrontálódást kívánja elkerülni. Ha nem nyerek, legalább ne veszítsek, mondja a kudarckerülő ember.
Lehet-e ma ebben a felfordult világban nyertes bárki is? Megítélésem szerint határozott, karakán véleményű ember nem. Ugyanis azt elpusztítják, ellehetetlenítik.
Saját véleményről és nem egy közösség képviseletéről beszélek. Léteznek ugyanis trendek. És aki nem hódol ezeknek, az nem trendi. Aki nem trendi az nem cool és aki nem cool (hűvös) az meleg. (Ezt más szóval tessék gondolni).
Mire is jók a trendek? A fantáziátlanság kipótlására. A gondolkodásra, tanulásra, önálló véleményalkotásra képtelen emberek számára kapaszkodó. Ebben a bejegyzésben nem fogom feltárni, hogy miként alakult ki az a ma ismert “ember”, aki árnyéka, akár csak a 100 évvel ezelőtt élt és gondolkodni, cselekedni, tenni kénytelen emberhez képest.
Elkényelmesedtünk, de egészen az életképtelenség szintjéig. Az életképtelen ember fóbiákkal teli, képtelen, vagy lusta arra, hogy használja az eszét. Neki segítenek a trendek. Ezek észrevétlenül mankóvá, művégtaggá válnak. Nélkülük már mozdulni sem bír. Azonosul velük. És mivel a bensőjévé vált úgy védi, mintha a kritika a személyét ért támadás volna.
Folytatás |
Ezt az írásomat egy olyan férfi ihlette, akivel sosem találkoztam személyesen, csak egy társkeresőn, és nálam jóval idősebb. Mielőtt még bárki kiakadna, hogy mit lógok én társkeresőn, megnyugtatom, anyagot gyűjtök. Mivel a könyvemben részletesen taglalom a társkereső portálok negatív élményeit, eszemben sincs újra ott vadászni pasi után. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mi változott több, mint két év alatt ugyanazon a társkereső oldalon. Néhány nap alatt jó pár levelet kaptam, mindenféle pasitól. Döbbenet, hogy mennyire nincsenek tisztában a férfiak elsősorban önmagukkal, és persze velünk, nőkkel sem.
